Ez csak a cékla, ne ijedj meg!

LATINUL BETA VULGARIS. Az angolok beet (beetroot) névvel illetik, a franciáknál betterave, a németeknél Rübe, az olaszoknál barbabietola az oroszoknákl Свё́кла (szvjokla), a finneknél juurikas, ám bármilyen néven is hangzik el a neve, akadnak nem is kevesen, akikre életükben már legalább egyszer ráijesztett. Ez a cékla.

Forrás sciencedaily

Betacyaninuria (beeturia)

Az angol nyelvben a cékla neve (beet, beetroot) után beeturia a neve annak a jelenségnek, amikor a cékla fogyasztása után a vizelet pirosra, vagy rózsaszínűre színeződik. Beeturia esetén a vörös céklában lévő és a táplálékkal elfogyasztott színanyagok (betalain) a vizeletbe és a székletbe választódnak ki, amit a vörös szín jól jelez.

  • A betalain gyűjtőnév, és mintegy 35 féle sárga, vagy vörös színű növényi festékanyagot foglal össze. Ezek mind csak a szegfűvirágúak (Caryophyllales) rendjében fordulnak elő, amihez a cékla is tartozik. A szó maga egyébként szintén a céklára (Beta vulgaris) utal, ebből van a betalain.
  • A betalain antoxidáns hatása (antocyaninok) jól ismert. Számos pozitív élettani hatása ebből vezethető le. Rákellenes hatása is ismert, amire vonatkozóan éppen Magyarországon folytak vizsgálatok (Ferenczi Sándor).
  • A betalain egyébként redox indikátor is, amelynek a színe redukáló közegben megmarad, oxidálóban viszont elszíntelenedik.
  • A fenolftalein tablettában lévő fenolftalein, ami egy, az iskolából is jól ismert indikátor, ugyancsak megfestheti a vizeletet. Közismert a B-vitaminok vizeletet sárgára festő tulajdonsága is, akárcsak az epesavaké. A festékanyagokban igen gazdag földi szeder ugyancsak elszínezheti a vizeletet, ahogy a fenolftalein tablettán kívül más gyógyszerek is.
  • Megjegyzés: a modern nyugati orvoslásban újra kezd felfedeződni a vizelet-diagnosztika, ami nagyjából a középkor végén kezdett eltűnni az orvoslásunkból. Az ayurvédikus hagyományban a szem-, nyelv, stb. diagnosztikák mellett a vizelet-diagnosztika is fontos szerepet tölt be.

A beeturiának én nem találkoztam magyar nevével, ami persze egyszersmind arra is közvetett bizonyíték, hogy nem számítunk nagy céklafogyasztó nemzetnek, ami már csak ezért is baj, mert a cékla az egyik legolcsóbb és legegészségesebb alapanyagunk. A céklafogyasztás utáni színes vizelésnek ismereteim szerint nincs magyar elnevezése neve, ezért:

  • Javaslom, hogy a beeturia mintájára a cékla okozta vizeletelszíneződést nevezzük “céklavizelés” néven.

A gyomorban lévő  sósav (HCl), a vas-ionok, vagy a vastagbél baktériumai is képesek elszínteleníteni az elfogyasztott cékla vörös festékanyagait. Ennyi minden, ám közben mégis körülbelül minden nyolcadik embernek, a lakosság 10-14 százalékának a cékla mégis elszínezi a vizeletét. Akadnak, akinél ez a jelenség folyamatosan fennáll, míg másoknál kisebb nagyobb intenzitással, de az idők során változó a gyakorisága. (Te már észrevettél magadon ilyet?)

Miért?

VASHIÁNY: A beeturia minden jel szerint összefüggésbe hozható a vashiánnyal is, vagyis a cékla után elszíneződött vizelet a vas-hiány jele is lehet, állítják. Erre utal, hogy egyes vizsgálatok szerint a kezeletlen vashiányos vérszegénységben szenvedők esetén szembetűnően gyakoribb a jelenség.

  • Megjegyzés: Mondták már az alultápláltsági tünetegyüttes részének és az élelmiszer allergiával is kapcsolatba hozták már, de ezeket el is lehet mindjárt felejteni.

GYOMORSAV (HCl): a gyomorsav erősségének (pH) nagy jelentőséget tulajdonítottak (tulajdonítanak ma is), mondván, hogy minél alacsonyabb a gyomorsav pH-ja, azaz minél erősebb a sav, annál inkább elszíntelenedik a festékanyag, viszont, ha a gyomorsav gyengébb, azaz a pH magasabb, akkor a cékla festékanyaga nem színtelenedik el. Eszerint a piros vizelet azt mutatja meg, hogy mennyire erős a gyomorsav. Ha gyengébb, akkor a festékanyag változatlan színnel jut el a felszívódás helyéig és a vizeletet pirosra színezheti.

Beta vulgaris ssp. cicla var. flavescens 'Bright Lights' Forrás: ubcbotanicalgarden.orgEz nagyon tetszetős (nekem is ez tetszett leginkább, mert jól mesélhető és mindenki érti), de megint mások azt mondják, hogy a céklában lévő 5-6mg/100g aszkorbinsav (C-vitamin), és a növények többségéhez képest jelentősnek számító 700-800 mg/100g oxálsav képes stabilizálni a cékla festékeit, amíg a gyomron áthalad.

OXÁLSAV (HOOC-COOH): a céklából vitt oxálsav (sóskasav) szintje a gyomrot követő patkóbélben, vékonybélben szépen lecsökken. Mire a vastagbélhez ér a cékla(festék), addigra az útravalóul vitt, és stabilizáló hatású oxálsav többnyire elfogy körülötte. Ha a vastagbélben mégis akad megfelelő mennyiségű oxálsav, akkor az továbbra is képes stabilizálni a festékanyagokat, amelyek így szívódnak fel a vérbe, majd választódnak ki a vizelettel. A maradék a széklettel távozik.

Honnan a plusz oxálsav? Az emésztőrendszer és szakaszainak hossza egyénenként is eltérő, tehát van akinél a céklából több oxálsav jutott el a vastagbélig, valamint a bélflóra sokszáz baktériuma is közrejátszhat az emelkedett oxálsav-szintben.

A céklaleves is elszínezheti a vizeletet?

A főtt cékla nem színezi el, a céklasaláta viszont igen, már csak ezért is, mert az ecetsav hatással van a cékla stabilizáló hatású oxálsavjára. A legnagyobb valószínűséggel céklalevek fogyasztása után lehet számítani a piros, vagy rózsaszín vizeletre. Ha egyéb, a vashiányos vérszegénységre utaló tünetek (sápadtság, gyengeségérzet, fejfájás, haj, köröm problémák, stb.) is tapasztalhatók, akkor ezt vegyük jelzésnek. Mielőtt mindenféle laborvizsgálatra mennénk, jusson eszünkbe az is, hogy a céklalének lehet ilyen hatása. Ne ijedjünk meg! (Ha viszont nem ittunk céklalevet, akkor az egy nagyon más helyzet, és “Kérdezze meg kezelőorvosát…”)

Csíki Sándor♣

Lásd még a “Mert a cékla tormával jó” című írást  itt.

Be Sociable, Share!
A bejegyzés kategóriája: Egészség a konyhában, Népszerű tudomány, Újdonság
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Ez csak a cékla, ne ijedj meg! bejegyzéshez 71 hozzászólás

  1. Tóth Éva szerint:

    Tisztelt Csíki Sándor!
    A cikk valóban kiváló és megnyugtató! Az lenne a kérdésem, hogy a vizelet elszínezésen kivűl okozhatja-e esetleg nagy mennyiségű só távozását a szervezetből?
    Vasárnap este megettem egy ökölnyi méretű céklát nyersen. Hétfő reggel pedig vizeletet adtam, (mert hólyagproblémám volt, van), reggel igen csak meglepődtem a rózsaszín vizelet láttán, gondolkodtam, ez csak a cékla lehet. De a vizeletvizsgálat eredmény már aggasztó lett, mivel sok sót találtak benne. 2 héttel ezelőtti vizelet analízise csak gyulladást mutatott, sót nem. Az lehet hogy a cékla kisöpörte a felgyűlt méreganyagokat (antibiotikumot szedtem 2 adagot is)?
    Most új vizsgálatra küldött a doki, mert szerinte homok lehet a vesében, fél éve még nem volt.

  2. Fülei Sándorné szerint:

    Tisztelt Csíki Sándor!

    Én is hasonlóan jártam minap és ma. Bio Céklalevet ittam és reggel felkelve tapasztaltam a rózsaszínű- piros vizeletet, holott soha nem tapasztaltam ilyet de céklát se nagyon ettem. Keresőbe kerestem és akkor találtam meg az Ön cikkét amiért hálás vagyok. Így megnyugodtam. Köszönöm.

  3. Danny szerint:

    Gyerekek, szo szerint beszartam, aztam mikor meglattam a szekletem ossszeszartam magamat 😀

  4. Juhászné szerint:

    Tisztelt Csíki Sándor!!
    Köszönöm hogy megtaláltam ezeket az írásokat,ugyanis nagyon ideges voltam már hogy mi lehet a bajom.Péntek este ettem céklát és megfőztem előtte ,majd amikor kihűlt egy kicsike ecettel is ízesítettem .Vasárnap észleltem hogy a vizeletem olyan rózsaszínű,gondoltam nagyon felfázhattam,de ma reggelre már a székletem is csupa piros lett,az első pillanatban nem jutott eszemben a cékla ezért nagyon megijedtem ,vajon mi bajom lehet ,majd rákerestem az interneten és itt olvasom hogy ez természetes,egyes embereknél,ezzel azt hiszem megnyugtatott.De ha lehetne egy kérdésem :meddig fog ez tartani ( már mint a rózsaszínű vizelet és széklet?válaszát előre is köszönöm..

  5. Ursula szerint:

    Kedves Sándor!
    Csatlakoznék az előttem szólókhoz!
    Tegnap, és ma indokolatlanul nagy mennyiségű nyers céklát ettem, a frász jött rám, hogy vér van a vizeletemben. A férjem egyből kapcsolt (én rá nem jöttem volna) hogy a cékla miatt van. Majd rákerestem az interneten, és megtalálván ezt a cikket teljesen megnyugodtam! Köszönöm! 🙂

  6. Szilárd szerint:

    Kedves Sándor!
    Az lenne a kérdésem ,hogy a cékla elfogyasztása után kb. átlagosan hány órával jelentkezhet az elszíneződés?

  7. Csíki Sándor szerint:

    Kedves Szilárd! Embere válogatja, és az is, hogy éppen mennyi folyadékot fogyasztott, de akár egy órán belül is.

  8. Janos szerint:

    Lefagytam, pedig igen jó idő van. Szerencsére az asszony mondta, hogy céklát ettünk és ettől színezhet pirosra a szék. Köszönet a második születésért.

  9. Csíki Sándor szerint:

    🙂 Jó egészséget!

  10. Perei Mária-Magdolna szerint:

    Tisztelt Csíki Sándor!
    Ma reggel én is kicsit megijedtem,amikor láttam,hogy rózsaszín a vizeletem.Aztán eszembe jutott,hogy régóta fogyasztok reggelente nyers céklát répával és almával turmixolva.Az is gyanús volt,hogy halvány lilás színe volt,és nem piros.Most,hogy olvastam a fenti cikket,megnyugodtam.Volna mégis egy kérdésem :45 éve egy vesével élek.Egészséges-e a nyers cékla mindennapos fogyasztása? (salátának,tormával is szeretem). És igaz-e,hogy 1-2 órát kell hagyni állni,hogy bizonyos illóolajok,amelyek kellemetlen tüneteket okozhatnak,elillanjanak.Nem lé formában,hanem rostosan fogyasztom.Előre is köszönöm a válaszát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.