Több mint valószínű, hogy nem lett volna ilyen jól dokumentált, és a következtetések sem lettek volna kiemelve. (A svéd bennem előszeretettel használja a “talán”, a “szerintem”, a “hátha” töltelékszavakat.)

Azért van két gondolat-trend, amire szerintem érdemes felfigyelni:

A nemzeti konyhák közül azokat sikerül idegenben honosítani, melyek szülőhazájára felnézünk. Svédországban – és szerte a világon – majdhogy senkit sem érdekel egy iráki, afganisztáni, burmai vagy étterem. És ezért nincs magyar, román, bolgár vagy albán étterem. Japán étterem minden sarkon van.

A skandináv fogyasztó Kínára, Indiára és Olaszországra sem “néz fel” – ezek a konyhák az USÁ-n vagy a Brit Szigeteken keresztül érkeztek ide.

A jövő trendjeihez hozzá kell tenni a hosszú főzést igénylő ételek és a “nyugis vasárnapi ebédelés” előretörését. A jó ételhez idő kell, aki ezt nem tudja megengedni magának, az nem “divatos”.