HESTON BLUMENTHAL éttermének étlapján továbbra is szerepel korai sikereinek egyik főszereplője a “ (2006)”, amelyről a “Kürti, Blumenthal és egyéb dolgok…” című postban is írok. A bacon ízű jégkrém hajdan felkavarta a gasztronómia és újdonságok iránt érdeklődő közönséget, pedig az ötlet nem is annyira volt elvetemült, mint elsőre látszott. Hogy mennyire nem az, azt a legjobban a fokhagyma ízű jégkrém esete bizonyítja.
Fokhagyma ízű jékrém készítése
A fokhagyma ízú jégkrém különösen fűszeres, fokhagymás fogások után izgalmas, emellett akár húshoz (steak) is adható. Egy ilyen fogás elkészítése egyszersmind előítéletenkre is jelentős csapást mér.
Az olyan séfek, mint az említett Blumenthal, ezt a szelíden és veszélytelenül polgárpukkasztó módját választották a meghökkentésnek. Más kombinációkhoz szokot ínyünk számára igazi élmény lehet egy ilyen jégkrém kóstolása.
Kaliforniában Gilroy az a hely, amely kinevezte magát a Világ Fokhagyma Fővárosának és évente megrendezi a Fokhagyma Fesztivált (Gilroy Garlic Festival), ahol a fokhagyma ízű jégkrém is főszerepet kap.
Az alábbiakban a lehetséges receptek közül kettő következik, de természetesen a fokhagyma íz a lényeg, így más módokon is készíthetünk jégkrémet. Használhatunk mézet is, van, aki csipetnyi fehérborsot is tesz a jégkrémbe, de alőfordul a melasz-szirup is.
Díszíthetjük gyümölcsökkel, de csokoládéba mártott fokhagymagerezddel is. Az első recepthez nem szükséges fagylaltkészítő gép, éppen ezért, és egyszerűsége miatt, ez talán a jelenlegi legnépszerűbb fokhagyma ízú jégkrém recept a világon. Próbáld ki, izgalmas!
♥ Recept 1.: fokhagyma ízű jégrém
- Hozzávalók: 1½ tk. zselatin, ¼ csésze hideg víz, 2 csésze tej, ¾-1 csésze kristálycukor, 2 ek. citromlé, 2-3 gerezd finomra vágott fokhagyma (ízlés szerint), 2 csésze habtejszín, eper, vagy más gyümölcs, só.
- Elkészítése: a zselatin áztassuk a hideg vízbe, miközben forrásig melegítjük a tej, cukor és csiptenyi só keverékét. A zselatint oldjuk fel a forró tejben, majd az oldatot hűtsük le. Ha lehült, adjuk hozzá a citromlevet és a fokhagymát. Ezután hűtsük le annyira, hogy kásás legyen. Verjük fel a tejszínt habbá és keverjük a kásás jégkrémbe, majd fagyasszuk le formában. Gyölmolcssel (eper), tejszínhabbal díszítve szervírozzuk.
♥ Recept 2.: fokhagyma ízű jégrém
- Hozzávalók: 2 csésze teljes tej, 1-2 gerezd finomra vágott fokhagyma (ízlés szerint), 1 vanília félbevágva és a belseje kikaparva, 1½ csésze kristálycukor, 1 csésze főzőtejszín, 8 tojás sárgája.
- Elkészítése: a tejet, kikapart vanilía belsőt és fokhagymát mésrsékelt hőmérsékleten melegítjük, majd a forrás kezedetekor azonnal levesszük a tűzhelyről. Egy keverőtálba tesszük a tojássárgáját, cukrot és tejszínt és habverővel alaposan összekeverjük. Folyamatos keverés mellett lassan hozzácsorgatjuk a vaníliás, fokhagymás meleg tejet. A keveréket visszatesszük a tűzhelyre és mérsékelt hőmérsékleten, 10-12 percig folyamatosan kevergetjük, amíg nem kezd besűrűsödni. (Vigyázzunk, hogy ne forrjon!). Tegyük formába és jeges fürdőn hűtsük le. A lehűlt keveréket tegyük fagylaltkészítő gépbe és kevertessük, amíg jó nem lesz. Fagyasszuk le.


Visszajelzés: Dijoni mustár ízű jégkrém (recept) | Food & Wine